image014

„Egy mondat a zsarnokságról”

Az Összefogás a Fejlődő Nagykállóért Egyesület szervezésében „Egy mondat a zsarnokságról” címmel nyílt kiállítás pénteken Nagykállóban, a Ratkó József Városi Könyvtárban. A tárlat, amely Illyés Gyula alkotása után kapta a címét, a költő versét próbálta „új nyelven” is életre hívni a közönség előtt.

A rendezvényen az irodalmi alkotást Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház társulati tagjának előadásában hallgathatta meg a közönség, majd Nagy Zsuka, a Magyar Írószövetség tagja a szervezet ’56-os szerepvállalásáról tartott előadást.

Mivel a program „találkozási pont”, összművészeti rendezvény volt az irodalom és a festészet számára, ezért Illyés Gyula versének szövege festményekkel egészült ki, amelyek a vers egy-egy részletét illusztrálják. Betekintést nyújtanak a zsarnokság, az elnyomó ideológia világába. A képi megjelenítés Gyulai Attila festőművésznek köszönhető, akinek alkotásai – rendhagyó módon – nem vászonra kerültek, hanem ruhadarabokra (pólókra), amivel a névtelen áldozatok emléke előtt kívánt(ak) tisztelegni. Ehhez kapcsolódóan az előadások után a tárlatot is rendhagyó módon, nem nemzeti színű szalag, hanem szögesdrót átvágásával nyitották meg. Ezzel is a korszakot próbálták megidézni, utalva arra a rendszerre, amely hosszú éveken, évtizedeken át emberéleteket követelt és sorsokat pecsételt meg.

A rendezvény, valamint a kiállítás a Magyar Szabadság Éve programsorozat részeként, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával jött létre.

A tárlat 2017. július 1-ig – nyitvatartási időben – megtekinthető a Ratkó József Városi Könyvtárban (Nagykálló, Korányi F. út 1. szám).