image001

Alakuló testületi ülés

Október 28-án megalakult Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2019-2024-es önkormányzati ciklusra.

Mint korábban már beszámoltunk róla, az október 13-án megtartott szavazáson a választópolgárok Horváth Tibort választották meg Nagykálló polgármesterének, képviselői mandátumot Bereczkiné Pápai Margit, Busák Sándor, Orosz Mihály Zoltán, Oroszné dr. Nagy Matild, Papp László, Sőrés László, Tóth Zoltán és Vislóczki Zoltán szerzett.

Az ünnepélyes alakuló ülés kezdetén esküt tett Tóth Zoltán önkormányzati képviselő és a Helyi Választási Bizottság elnöke, Nagy Tibor Józsefnétől átvette megbízólevelét, mert erre nem került sor a képviselők október 18-án tartott eskütételén. Ezt követően Horváth Tibor, Nagykálló Város polgármestere ismertette városvezetői programját.

Az ülésen a képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását, amelyben – többek között – szerepel, hogy ebben a ciklusban négy bizottság segíti majd a testület tagjainak munkáját: a Pénzügyi és Közjóléti Bizottság, a Városstratégiai Bizottság, az Oktatási és Kulturális Bizottság, valamint a Sport Bizottság.

Az alpolgármesterek személyére a város vezetője, Horváth Tibor tett javaslatot, a helyhatósági választáson a két legtöbb voksok szerző képviselőt, Sőrés Lászlót és Orosz Mihály Zoltánt jelölve, utóbbi a kétes kimeneteltől tartva, nem vállalta a szavazáson való megmérettetést, így a képviselők titkos szavazáson Sőrés Lászlót választották meg Nagykálló Város alpolgármesterének.

Az alakuló ülésen dr. Vonza Andrásné, a Nagykállói Járási Hivatal vezetője és

Harsányi Gézáné, Nagykálló díszpolgára is részt vett és köszöntötte a város újonnan megválasztott vezetőjét, valamint a testület tagjait, akik településünk előmozdítására, fejlődésének elősegítésére tettek esküt.