A Szabadság téren, a 1956-os emlékműnél tartották Nagykálló ünnepi megemlékezését az ’56-os forradalom és a 3. Magyar Köztársaság kikiáltásának napja alkalmából – a szükséges biztonsági előírások betartása mellett -, ahol Nagykálló Város polgármestere, Horváth Tibor mondott ünnepi beszédet, ennek részleteit idézzük.
„Erőt és reményt nem meríthetünk a kudarcból, a balsorsból, a sötétségből, csakis a büszkeségre okot adó pillanatokból. Például abból a büszkeségből, amit a hatvannégy évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezve érzünk. Ami akkor történt Magyarországon, máig reményt és erőt ad. A forradalmi események a magyarok elpusztíthatatlan, félelmet nem ismerő szabadságvágyát adták hírül a világnak. Ma azért vagyunk itt, hogy közösen emlékezzünk azokra a napokra, amelyek máig mércéül szolgálnak számunkra. Ekkor új fejezet kezdődött a világ történelmében, mert nem volt rá egyetlen példa sem korábban, hogy a kettészakított Európában egy ország népe fellázadjon a szocialista világrend ellen: a zsarnokság helytartói, a pártállami terrorgépezet, a besúgók, a hazugság börtönőreinek világával szemben. A világtörténelem új fejezetét akkor Magyarországon írták. Azon az 64 évvel ezelőtti napon lélekben újjászületett egy ország, aminek az egész földkerekség tanújává vált…” – mondta Horváth Tibor. – „1956. október 23-a óta magyarnak lenni annyit jelent, mint a szabadság nemzetéhez tartozni. Azon a 64 évvel ezelőtti őszi napon a fiúk és lányok, megmutatták, hogy milyen bátrak, mert ők szabadságot akartak. Ezért, ott voltak mindenhol, ahol a forradalom nagy eseményei zajlottak. Ott voltak a megalakuló fegyveres csoportokban és vállalták a kezdettől fogva egyenlőtlen, esélytelen és reménytelen harcot az időközben bevetett szovjet páncélosok ellen, szedett-vedett fegyverekkel, Molotov koktélokkal. Ott voltak, ahol kellett, de nem azért, mert hősök akartak lenni, hanem szabad életet szerettek volna élni. És tudták, hogy mit kockáztatnak, tudták, hogy mindenük, az egész életük rámehet erre a reménytelen harcra. Mégis tették a dolgukat. Éjszakákon át operáltak a kórházakban, törölték a sebesültek fájdalomtól nyirkos homlokát, harcoltak és barikádokat építettek, ott voltak az első vonalban, s ha úgy hozta a sor, gondolkodás nélkül adták oda azt, ami mindenki számára a legdrágább: az életüket” – mondta az ünnepség szónoka.
– Ezek a fiatalok ott voltak azok között, akiknek a lélegzete odafagyott a barikádok macskakövéhez, annak a rettenetes november 4-ének ködös reggelén azután, hogy a Sváb-hegyen felállított magyar légvédelmi üteg kétségbeesett, s egyre gyengülő tüzelése jelezte a városnak, hogy mindennek vége. Nem akartak ott lenni, de ott voltak azok között, akik Nyugaton keresték a boldogulást, s akiknek többségét évtizedeken keresztül rettenetes honvágy kínzott, a szülők, a testvérek és mindaz után, amit a haza jelent. Nem akartak ott lenni, de ott voltak azok között, akik itthon maradtak, leülték a börtönbüntetéseiket és másodrangú állampolgárok lettek. Éltek, ahogy tudtak, és ahogy lehetett, s évtizedeken keresztül hallgatniuk kellett mindenről, amin keresztül mentek.
Vannak hőseink, akiknek a példája segít az eligazodásban. A pesti srácok és lányok önfeláldozó hősiessége világtörténelmet írt. Megmutatta a világnak és nekünk is, hogy a legnagyobb túlerővel is szembe szállunk, ha a szabadságunkról és a függetlenségünkről van szó. Mert ezzel tartozunk magunknak – jelentette ki Nagykálló Város vezetője, majd így folytatta: – Október 23. ma már nem csak a forradalom emléknapja, hanem ténylegesen a magyar szabadság ünnepe is! Már 1956-ban megfogalmazódott a teljes nemzeti szuverenitás igénye, végül 1989. október 23-ig kellett rá várni. Az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás a Parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt kiáltotta ki a harmadik magyar köztársaságot – mondta Horváth Tibor, majd Márai Sándor versét idézve zárta gondolatait:
„És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: Elég volt!”
Az elgondolkodtató, ünnepi visszatekintés után Magyar Viktória és Czető Ádám előadóművészek „Tisztelet a hősöknek” című tartalmas, mélyenszántó prózai és énekes produkcióját láthatta és hallhatta a közönség.
Az ünnepi megemlékezés végén a megjelentek koszorúzással és főhajtással tisztelegtek az emlékműnél. A koszorúzás során az önkormányzat, a járási hivatal, az oktatási intézmények, az egyházak, politikai- és civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait a szobornál.