Meghitt, áldott Karácsonyt kívánunk!

December 19-én vasárnap a Szabadság téren meggyújtották a negyedik adventi gyertyát, valamint „Angyali üdvözlet” című karácsonyi műsor megtekintésével töltődhettek az ünnepekre az érdeklődők.

 

A negyedik adventi ünnepség keretében Horváth Tibor polgármester úr ünnepi köszöntőjét követően a négy gyertyát  a görög katolikus, a református, a római katolikus és a evangélikus egyház közreműködésével gyújtották meg.

 

Az „Angyali üdvözlet” című keretében az együtt ünneplő városlakók elsőként a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium csillogó szemű 4. a osztályos diákjainak léleksimogató betlehemes műsorával hangolódhattak az ünnepre.

Ezt követően Zentai Edit és Szécsi Norbert „Dalok a fa alá” című zenés műsorának felcsendülő dallamai a Karácsony hangulatával járta át a  lelkeket.

A műsor zárásaként a „Betlehemi égen csillagok” című előadás magával ragadó hangulata, szellemisége és érzelemvilága repített magával az érdeklődőket a Karácsony felé vezető várakozás útján.

 

A gyertyagyújtási és karácsonyi műsor során jótékonysági adventi vásárt tartottak. A melegszívű, összetartó lakosság segítségének és összefogásának köszönthetően befolyt 346.230 forint bevételt Kucskár Renáta gyógykezelésének támogatására ajánlották fel.

 

Fellobbant a szeretet lángja is, immár együtt fényli a négy gyertya: közeleg a Karácsony!

Áldott, meghitt, békés és szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk mindenkinek!