Életveszélyes lenne

Helyszíni bejárást tartottak tegnap Nagykállóban, a Mártírok útja és a Debreceni út találkozásánál, amelyen részt vett Horváth Tibor, Nagykálló Város polgármestere, az önkormányzat képviselő-testületének többsége és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának munkatársai. A szemlét azért tartották, mert helyi lakosok kezdeményezték, hogy az említett utak kereszteződésénél gyalogos-átkelőhely épüljön. Mivel az utak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében állnak, így azok tekintetében a közút kezelője jogosult gyalogátkelőhelyet létesíteni. Az önkormányzat a korábbi években már folytatott egyeztető tárgyalásokat ez ügyben a Közút szakembereivel, de elutasították, mivel ennek feltételei nem adottak, mert nem lenne biztonságos az ott közlekedő gyalogosok számára. „Mivel csak olyan helyen szabad kijelölni, ahol a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet és az azon áthaladó gyalogosokat az úton közlekedő járművezetők – napszaktól függetlenül – legalább 50 méter távolságból felismerhetik.

A tegnapi napon megtartott újabb helyszíni szemlén a megvalósíthatóságot vizsgáló illetékes szakemberek méréseket hajtottak végre a gyalogátkelő helyének vonatkozásában. A mérési eredmények alapján újra megállapításra került az a tény, hogy a helyszínen zebrát kijelölni nem szabad, mivel a Nagybalkányi út felől érkező, Mártírok úton közlekedő gépjárművezetők számára a jogszabály szerint előírt távolságból „a Debreceni út mellett várakozó gyalogost nem lehetett észlelni, mert azt kerítés és épület takarja.” A javaslatban szereplő okos zebra megvalósítása nem írja felül az erre vonatkozó rendelet előírásait, azt csak a jogszabálynak megfelelően kialakított gyalogos-átkelőhely esetén ajánlott alkalmazni, növelve az átkelőhely biztonságát.

 

A helyszíni bejáráson jelenlévők megvizsgálták annak lehetőségét is, hogy a Mártírok úti ágon (Nagybalkányi út felőli oldal) és a Debreceni úti ágon létesíthető-e gyalog-átkelőhelyek. Ehhez azonban idegen ingatlan igénybevétele szükséges a megfelelő járda, és gyalogos felálló hely kialakítása érdekében. A bejáráson ezen kívül szóba került körforgalmú csomópont létesítése is, amely biztonságosabbá tenné mind a gyalogos, mind a járművek közlekedését. A csomópont – jellegéből adódóan azonban – nagy helyigényű, ezért a szakemberek javaslata alapján érdemes lenne egy mini körforgalom kialakíthatóságát legalább tanulmányterv szinten megvizsgálni.