Vörösiszap katasztrófa - Nagykálló

Vörösiszap katasztrófa

2010.10.14. | Nagykálló | A A
Vörösiszap katasztrófa

Mi is az a vörösiszap?



Mi is az a vörösiszap? A vörösiszap többféle fémvegyület elegye, a timföld (alumínium-oxid) gyártásának mellékterméke. A fokozottan veszélyes hulladékok osztályába tartozik. A környezetvédelmi szakemberek a II. veszélyességi kategóriába sorolják. Magyarországon az évente termelt veszélyes hulladék mintegy 25-35 százaléka az alumíniumgyártás melléktermékeként keletkező vörösiszap, ami lúgos kémhatása miatt (pH=13) fokozottan veszélyes hulladék.

 


A baleset 2010. október 4-én 12:25 perckor történt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajkai Timföldgyára 9-es és 10-es zagytározójának északnyugati sarkánál. A tározók gátjának átszakadásával mintegy 600–700 000 m3 vörösiszap árasztotta el a környéket. A kiömlő vizes iszap körülbelül 40 km2-t öntött el: Kolontár felét, Devecser egyharmadát. Az iszap néhol két méter magasan ült meg. A szennyező anyag belekerült a Torna-patakba, aminek vizét megpróbálták a környező tározókból hígítani. A szennyezés eljutott a Marcalon keresztül a Rábába, onnan a Mosoni-Dunába és a Dunába.

Fontos tudni, hogy a lúg a természetbe jutva kipusztítja az élővilágot. A halak és vízi növények már a nagyon minimális pH változást is érzékelik. A Marcal folyó és a Torna patak teljes élővilága kipusztult. Hosszabb távú hatása kérdéses, attól függ, hogy a természetes vízfolyásokba kerülve mennyire hígult fel. 


A katasztrófában eddig kilenc ember halt meg. Egy sérült kihűlt állapotban került kórházba, egy embernél súlyos pszichés reakció lépett fel, az összes többi sérült első- vagy másodfokú égési sérülést szenvedett a lúgtól. A sérültek száma 120 felé emelkedett. Egy kisgyermek szeme a lúg marásától súlyosan megsérült. A legsúlyosabb sérült testfelületének közel 70 százaléka égett meg. Összehasonlításképp írhatom azt, hogy a háztatásban ismert hypónál körülbelül tízszer erősebb! Az égési sérültek a lúgos vízben állva nem éreztek fájdalmat, mert a lúgmarás fokozatosan alakul ki. A lúg okozta marás a bőrön, az égéshez hasonló sérülést okoz, hiszen a lúg úgynevezett kollikvációs nekrózist okoz, ennek lényege egyfajta szöveti fellazulás, elfolyósodás, és mélybe hatolás. A lúggal érintkezett szövet elhal, helyén fekély keletkezik. Enyhíteni lehet a sérülést a hígítással, folyóvíz alá kell helyezni a sérült területet minél tovább lehetőleg 20-30 percig folyamatosan. A folyóvíz mellett megoldás lehet a bórsav, ami a patikákban beszerezhető. Egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi ideig van kitéve akár a bőr, akár a nyálkahártyák a lúghatásnak. Nyilvánvalóan minél rövidebb az idő, vagy gyors a segítség, annál csekélyebb lesz az elváltozás és a károsodás is. Nem nélkülözhető a szakellátás, tehát a betegeket sürgősen kórházba, intenzív vagy égési osztályra kell vinni.

Ha az iszap megszárad és a szél felkapja a finom port, ami nehézfémeket és a radioaktív részecskék tartalmaz, és az ember belélegzi, károsíthatja a légutakat és akár tüdőrákot is okozhat. A légszennyezettséget folyamatosan mérik. Nyolc levegőmérő pontot létesítettek a szakemberek többek között Ajka, Devecser, Kolontár, Tüskevár és Somlóvásárhely területén. Az ÁNTSZ mérései szerint a levegő portelítettsége csak a katasztrófával érintett helyen haladja meg az egészségügyi határértéket. Ezen a területen a mentésben részt vevők számára kötelező a porálarc viselése.


Azokon a területeken, amit vörösiszap közvetlenül ért, ott a talaj funkciói megszűnnek, regenerálódás nem várható, csak a talajcsere segíthet. A mezőgazdasági tevékenységek megszűnnek, hisz a termőföld használhatatlanná vált. A környező területek elértéktelenedtek. A katasztrófa miatt rengeteg ember maradt munkahely nélkül. Az ingatlanárak lezuhantak. A devizahitelesek fedezet nélkül maradtak, ezért egy összegben kell visszafizetniük a hitelt. Vannak olyan lakóházak, amiket teljesen lekellett bontani. A térség jövőjét évekig, talán évtizedekig befolyásolhatja negatívan e katasztrófa.


Október 15.-ére fejezik be az új védőgát végleges kiépítését. Ha kész a gát, akkor a kolontáriak visszatérhetnek a településre.
Kérdés az, hogy visszaakarnak-e költözni??

 

Nemzeti segélyvonal:  1752*

1 hívás 250** forinttal támogatja a rászorulókat.

* A Telenor és a Vodafone hálózatából nem érhető el, e társaságok a csatlakozási szándékukat még 2009 novemberében kommunikáltatták. (A két hálózatból a 1749-es számon lehet adományozni)

** Ebből néhány forint kapcsolási díj a telefonszolgáltatóké, feltöltős telefonok esetén pedig 50 forint áfaként a költségvetés bevétele.

 

 

""
 





TISZTELT NAGYKÁLLÓI LAKOSOK!

A hulladékszállítási díj beszedése, az NHKV Zrt. megbízásából, 2016. 11. 21. -től ismét díjbeszedőn keresztül történik!

Tájékoztató

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot

Közlekedésfejlesztés Nagykállóban

A projekt 2016. júniusában indult útjára és 2019. május 30-án zárul.

Közlemény

Tisztelt Választópolgárok! A köztársasági elnök a 233/2016. (VII. 5.) KE határozatával 2016. október 2. napjára (vasárnapra) országos népszavazást tűzött ki.

F E L H Í V ÁS

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA bérbeadás útján meghirdeti a tulajdonában lévő Kállai Kettős tér 1. szám alatt található 5, 6, 7 számú üzlethelyiséget.

Hagyományőrző erdei roma tábor Harangodon

Partner neve Partner neve Partner neve Nyírséghír Partner neve Partner neve Partner neve Partner neve Tárhely Partner neve Partner neve Partner neve