![](https://nagykallo.hu/wp-content/uploads/2019/01/buek19-8-150x150.jpg)
Az új évet köszöntötték
Nagykállóban a városlakók Juhász Zoltán polgármesterrel közösen búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újesztendőt december 31-én éjfélkor a Szabadság téren.
Nagykállóban a városlakók Juhász Zoltán polgármesterrel közösen búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újesztendőt december 31-én éjfélkor a Szabadság téren.
Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit KFT. tájékoztatja a városlakókat, hogy az év elején kiosztott hulladékszállítási értesítőnek megfelelően a karácsonyi ünnepek időszakában változik a szemétszállítás rendje. Nagykálló Város területén: – a december 24-i (hétfői) körzetből a megszokott járatrend szerint viszik a hulladékot a Társaság munkatársai. – a december 25-i (keddi) körzetből december 23-án (vasárnap), – a december 26-i […]
A fennállásának 25 éves évfordulóját ünneplő Cantarella kórus idén is karácsonyi hangversenyével bűvölte el a közönséget Nagykállóban. A harmadik adventi hétvégén ismét megteltek a római katolikus templom padsorai a szépre, a zenei élményre vágyó közönséggel, akiknek a kórus tagjai ezúttal is repertoárjuk legszebb – adventi és karácsonyi – műveit adták elő, amihez társultak a Muzsika […]
Az ismert toxikológus főorvos, dr. Zacher Gábor tartott előadást Nagykállóban. A „Droghelyzet van” és a „Kiégés”címmel meghirdetett prezentációi iránt nagy volt az érdeklődés. Dr. Zacher Gábor toxikológus évek óta a leggyakrabban megszólaltatott orvos az országban. Mindegy, hogy drogokról, ünnepi depresszióról, túlzott alkohol- vagy gyógyszerfogyasztásról van éppen szó. A hírverésen túl, nevelő céllal is nyilatkozik, mellyel […]
M E G H Í V Ó a Képviselő-testület és hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.20.) Önk. rendelete alapján Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületét 2018. december 20. napján 16 órai kezdettel tartandó ülésre összehívom. Az ülés helye: Városháza III. emeleti tárgyalóterme (Nagykálló, Kállai Kettős tér 1.) További részletekért KATT IDE
TÁJÉKOZTATÁS a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, vezetékes gáz-vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások egyszeri támogatásáról Tisztelt nagykállói lakosok! A Kormány 1602/2018. (XI.27.) határozatával döntött a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások egyszeri támogatásáról. A határozat értelmében: – mindazon háztartások, akik 2018. október 15-ig igénybejelentést tettek részesülhetnek […]
Az adventi várakozás és a közelgő ünnepek időszakához értünk. A decemberi hétvégéken sorra gyúlnak majd az adventi koszorú gyertyái Nagykállóban is! Szeretettel várjuk Önt és kedves családját ezekre a meghitt alkalmakra, az ünnepélyes gyertyagyújtásra a Szabadság téren elhelyezett adventi koszorúnál. Készüljünk együtt a szeretet ünnepére! Üdvözlettel: Juhász Zoltán Nagykálló Város polgármestere
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2018. december 1. (szombat) napján a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel.
A nyugdíjasok 46.000 órát töltöttek mozgással Az Észak-keleti régiókban élők gyűjtötték a legtöbb órát! Több, mint 46 ezer órát mozogtak a magyar idősek a Szenior-mozgásprogram 10.000 órás kihívásának keretében. A régiók közötti versenyt egyértelműen az észak-keleti régiók nyerték meg, ebben a térségben élő nyugdíjasok teljesítették az óraszámok negyedét. Mint ismeretes a Nyugdíjasok […]
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító Buda Ferenc vehette át a Ratkó József szellemi és művészi teljesítménye emlékére alapított díjat. Tizenötödik alkalommal adták át november 26-án a Ratkó József–díjat Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Városi és Megyei Könyvtárban. Az eseményen a rendezvénynek helyet adó intézmény igazgatója, Tomasovszki Anita köszöntötte a megjelenteket, […]