veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás
(1) Az Alaptörvény alapján a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás a veszélyhelyzet idején szociálisan rászorulóvá váló háztartások részére a háztartás tagjai által lakott lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez nyújtott pénzbeli hozzájárulás.
(2) Veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulásra jogosult az a személy, akinek munkahelye a veszélyhelyzet idején – legfeljebb a veszélyhelyzet kihirdetését követő 6 hónapon belül – szűnt meg, álláskeresési járadékban részesül, valamint a megszűnt korábbi munkahelyén bruttó 300.000,- Ft alatti jövedelemben részesült, és akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem:
a) egyszemélyes háztartás esetén nem haladja meg a nyugdíjminimum 375%-át,
b) kétszemélyes háztartás esetén nem haladja meg a nyugdíjminimum 360%-át,
c) háromszemélyes háztartás esetén nem haladja meg a nyugdíjminimum 300%-át,
d) négy-, vagy többszemélyes háztartás esetén nem haladja meg a nyugdíjminimum 270%-át.
(3) A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás esetén a kérelmező által lakott lakás nagysága nem haladhatja meg a 100 m2-t.
(4) A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás egy hónapra jutó összege
a) a (2) bekezdés a) pontja alapján a nyugdíjminimum 375%-át meg nem haladó, egy főre jutó jövedelem esetén 10.000,- Ft,
b) a (2) bekezdés b) pontja alapján a nyugdíjminimum 360%-át meg nem haladó egy főre jutó jövedelem esetén 10.000,- Ft,
c) a (2) bekezdés c) pontja alapján a nyugdíjminimum 300%-át meg nem haladó egy főre jutó jövedelem esetén 20.000,- Ft,
d) a (2) bekezdés d) pontja alapján a nyugdíjminimum 270%-át meg nem haladó egy főre jutó jövedelem esetén 20.000,- Ft.
(5) A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulást három hónapra kell megállapítani úgy, hogy a jogosultság a kérelem benyújtása hónapjának 1. napjától a harmadik hónap utolsó napjáig tart.
(6) A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell:
a) a keresőtevékenység megszűnését igazoló dokumentumokat,
b) az állami foglalkoztatási szerv igazolását az álláskeresési járadék időtartamáról, összegéről és a megállapítás alapjául szolgáló bruttó munkabér összegéről,
c) a háztartás tagjai havi nettó jövedelmének igazolását,
d) a lakás nagyságának igazolását.
(7) A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától.
(8) A (7) bekezdés alkalmazásában külön lakásnak kell tekinteni a társbérletet, az albérletet és a jogerős bírói határozattal megosztott lakás lakrészeit.
(9) A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás tovább nem folyósítható, és a hozzájárulásra való jogosultságot – a változás bekövetkezése hónapjának utolsó napjával – meg kell szüntetni, ha
a) a hozzájárulásban részesülő személy lakcíme a támogatás folyósításának időtartama alatt megváltozik,
b) a jogosult a hozzájárulás megszüntetését kéri,
c) a jogosult meghalt.
(10) A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás megállapítása iránti kérelmet a rendelet 6. melléklete szerinti nyomtatványon kell benyújtani.
(11) A támogatás megállapításáról a polgármester dönt.
Vonatkozó jogszabályok
- A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.)
- A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv)
- A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006 (III.27.) Kormányrendelet
- Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2021. (VII.30) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról