Minden kép egy történet

Ünnepélyes keretek között november 3-án 17 órakor nyitották meg a 70 éves Kállai Kettős Néptáncegyüttes múltját felidőző kiállítást.

 

A kiállítás december 31-ig munkanapokon 10-16 óra között látogatható, ahol a néptáncegyüttes történetét felelevenítve évtizedenként csoportosított tablókon rengeteg fényképpel, valamint viseletek, relikviák, emléktárgyak és egy múltidéző videó megtekintésével emlékezhetnek az érdeklődők.

 

A Kállai Kettős a közös múltunk, melyet a jelenben is ápolni kell, és ahogy a kiállításon megjelent gyermek néptáncosok csillogó tekintetébe néztünk, reméljük, hogy tovább élő közös jövőnk is.

 

A Nagykállói Televízió Főtér című műsorának eheti adása, melyben megnyitón készített videón, riportokon keresztül részletesen ismerhetik meg a kiállítást, a Facebookon a nagykallo.hu oldalon megtekinthető.