Tükrös a Tékában

Hétvégén kezdődött a 33. Téka Népművészeti Tábor, így már napok óta tart az új élmények szerzése, a „kincsek” gyűjtése Nagykálló-Harangodon. Mint ismert, a szervezők évek óta a hagyományos kézműves mesterségek, a néptánc és ének oktatása mellett tematikus napot is tartanak. Ennek időpontja általában szerdára esik, amit akár a Téka Páratlan Napjának is nevezhetnénk.

Nem volt ez másként tegnap este sem. A tánccsűrben az 1986-ban alakult Tükrös Zenekar koncertezett. S hogy miért fontos az alakulás éve? Egyszerű a magyarázat. A tradicionális magyar népzenét játszó együttes tagjai ugyanis az első, 1985-ös nagykállói Téka Táborban résztvevőként voltak jelen, s itt a zene olyam hatással volt rájuk, hogy a következő évben már együttesé alakultak. Azután közel 20 évig a Téka Együttessel, hol egymást válta, hol közösen húzták a talp alá valót a tékásoknak. Így nem volt „idegen” számukra a homokdombos Harangod.

Az együttesnek az elmúlt évek során több lemeze jelent meg. Muzsikájukra nagy hatással van a szatmári és mezőségi népzene. Mint mondják: számukra a Mezőség zenéje tette meghatározó élménnyé a népzenét, az ottani falusi bandák muzsikájának szépsége, ereje és dinamizmusa a feldolgozás szándéka vagy a műfajok keverése nélkül is képes nem mindennapi élményt nyújtani a hallgatóságnak.

Így történt ez tegnap este Nagykállóban is. A teltházas, tánccsűrös koncertet egy bemutató követte. Nagyecsedi adatközlők virtuóz magyar verbunkot, férfi- és páros táncokat mutatattak be a lelkes közönségnek, akiket a bemutató után táncba is hívtak. A táncházban pedig, sok év után ismét, a Tükrös Zenekar muzsikált.