Régi idők emlékei

Kiskálló Kincsei – régi idők emlékei címmel nyílt kiállítás a Kiskállói Közösségi Házban.

Zömében felmenőink használati tárgyai, szerszámai, valamint imakönyvek, kegytárgyak, hímzések, faliképek, falvédők alkotják annak a kiállításnak az anyagát, amely a napokban nyílt a Kiskállói Közösségi Házban. A tárlat anyagát a városrészben élők gyűjtötték össze otthonaik padlásáról, szekrények, kamrák mélyéről Hekmanné Balogh Erzsébet, a Kiskállói Tanácsadó Iroda munkatársának felhívására.

Az ünnepélyes megnyitón Harsányi Gézáné, városunk múltörökségének őrzője mesélt a közönségnek Kiskálló történetéről, múltjáról. Többek között arról, hogy a településről az első írásos nyom 1325-ből való, s akkor még a Fedémes nevet viselte, az itt élők pedig méhészkedésből éltek. Majd egy másik jegyzetet említett, amely szerint a települést Kálló Minornak nevezték, ami a „kevesebb”, a kisebb Kállóra utal.

-1379- re Fedémes elnéptelenedett, s 100 éven át, mindössze 5 porta maradt. A következő századokban új betelepülőkkel ismét benépesítették a települést, aminek egyik bizonyítéka az 1500-as években emelt templom, amit 1566-ban török támadás ért – mesélte Harsányi Gézáné, aki beszél arról is, hogy a már Kiskállónak nevezett településen a 18. és a 19. században a Kállay család birtokolta a település földjeit. A krónikás szerint egy másik jelentős évszám 1950, amikor egyesült Nagykállóval, de említésre méltó az is, hogy míg a Kállai Kettős szülőföldje Nagykálló, addig ehhez a városrészhez is köthető egy mai napig élő tánc, a Kiskállói oláhos.

A kiállítást Oroszné dr. Nagy Matild, Nagykálló Város alpolgármestere nyitotta meg, aki köszönetet mondott a Kiskállói Tanácsadó Iroda programszervezőinek a megvalósított ötletért, illetve a városrészben élőknek, akik összegyűjtötték, elhozták és közszemlére tették a tárgyakat.

A megnyitót Borsi Lili énekes és a Rózsafa Citera Együttes műsora tette ünnepivé. A Kiskálló Kincsei – régi idők emlékei című kiállítás június közepéig látogatható a Kiskállói Közösségi

Házban (Nagykálló, Bátori út 91.).