Ne legyenek jegesek a járdák

Sokak örömére, a napokban lehullott az első hó és beköszöntött a téli időjárás a maga szépségeivel, örömeivel és nehézségeivel együtt.

A napokban az első havazást követően sokan azonnal seprűt, lapátot ragadtak, hogy megtisztítsák a járdákat, az önkormányzat munkatársai pedig a közterületeket, azonban az elmúlt évek tapasztalata, hogy vannak, akik ezt nem érzik kötelességüknek. Pedig senki nem ülhet karba tett kézzel, az előírásoknak megfelelően ugyanis a hóeltakarításról és a biztonságos gyalogos forgalom biztosításáról a legtöbb esetben az ingatlantulajdonosnak kell gondoskodni.

A helyi közutak és közterületek fenntartása az önkormányzatok feladata, azonban a településen ingatlantulajdonnal rendelkező állampolgárok kötelesek eltakarítani a havat az ingatlan előtti járdaszakaszról, illetve kötelesek azt csúszásmentes állapotban tartani.

A Közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 21/2014. (XII.18.) számú rendelet 10. § (1.) bekezdése szerint „az ingatlan előtti (…) járdának, (járda hiányában egy méter széles

területsávnak) tisztántartását, burkolt területen a hó eltakarítását és síkosság mentesítését, ha

az két közúttal is érintkezésben van, a fenti feladatok mindkét irányra vonatkoznak” az

ingatlan tulajdonos kötelessége elvégezni. Szintén a „közösségi együttélés alapvető szabályait

sértő magatartást követ el a kereskedő, utcai árus és rendezvényszervező, ha a tulajdonos a

burkolt területen a síkosság mentesítéséről és a hó eltakarításáról nem gondoskodik.”

A közlekedő utak a ráfagyott csapadék, letaposott hó miatt „korcsolyapályává” válhatnak, és

komoly veszélyforrást jelentenek a gyalogosan közlekedők számára egyaránt, ezért fontos, hogy ezek hó- és jégmentesítéséről mindenki gondoskodjon a lakó és társasháza

előtt.