NAV ügyfélszolgálat már Nagykállóban is

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága NAV-ablakot nyitott január 10-én a nagykállói kormányablakban. Az ünnepélyes átadáson elhangzott, hogy az ügyfélbarát megoldás segít abban, hogy az állampolgárok helyben, lakóhelyükön, vagy annak közelében intézhessék adózással kapcsolatos ügyeiket.

 

A Nagykállóban és a kistérségben élőknek a jövőben már nem kell a megyeszékhelyre utazniuk adózással kapcsolatos ügyeik intése miatt, ugyanis mostantól – az adóhatóságot érintő ügyek egy részét – a kormányablakokban is el tudják majd intézni.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy a térségben – Nyírbátor után – Nagykállóban is NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) ügyfélszolgálati pont nyílik a kormányablakban – mondta dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője, aki beszélt arról is, hogy a kormány célja: egy egységes eljárási rendszer kialakítása a közigazgatásban, aminek része, hogy a lakossághoz minél közelebb legyenek kormányablakok, ahol könnyen és gyorsan tudják intézni ügyeiket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal nevében Román István kormánymegbízott is jelen volt az eseményen, aki többek között arról beszélt, hogy „az öt éve működő járási hivatalokban folyamatosan nő azoknak az ügyeknek a száma, amelyeket – egyablakos ügyintézéssel – el lehetett végezni a járási hivatalok által működtetett kormányablakokban. Ennek a folyamatnak újabb lépése a NAV ügyfélszolgálatok kihelyezése.”

– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tavaly Nyírbátorban és Tiszavasváriban, idén pedig Nagykálló mellett Ibrányban, Kisvárdán és Záhonyban nyílt ún. NAV pont – tájékoztatott Román István. A kormánymegbízott elmondta: országszerte 91 kormányablakban működik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálata, ebből hat a mi megyénkben található.

– Nagyon széles körben intézhetik ezentúl Nagykállóban is az adózók ügyeiket – ezt már dr. Kazsuk Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatósága vezetője szögezte le. A teljesség igénye nélkül ezek a következők:

– tájékoztatás kérhető az adózással kapcsolatos jogszabályok előírásairól,

– adóazonosító jel, adókártya ügyintézése,

– adatlapok, bevallások, kérelmek leadása,

– segítségnyújtás különböző beadványok kitöltéséhez,

– csekk igényelése, folyószámlával kapcsolatos tájékoztatás stb.

A nagykállói NAV-pont nyitvatartása:

– kedden 12 és 16 óra között

– csütörtökön 8 és 12 óra között

– pénteken 8 és 12 óra között.

– Az igazgatóságnál azon dolgozunk, hogy még tovább bővíthessük az adózók részéről igénybe vehető szolgáltatások körét a jövőben – tette hozzá az igazgató.

Az adóhatóság megyei igazgatójának tájékoztatója után Juhász Zoltán, Nagykálló Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket a Polgármesteri Hivatal földszintjén kialakított kormányhivatal új ügyfélszolgálati pontjának átadóünnepségén, majd a város és a kistérség településein élők nevében mondott köszönetet az NAV ügyfélszolgálati pont kialakításáért.

-Amikor 2006-ben elkezdtük tervezni ezt az épületet, akkor nagy dilemmát jelentett számunkra egy széleskörű szolgáltatásokat nyújtó, ügyfélszolgálati helyiség kialakítása a nagykállói emberek számára. Az államigazgatási rendszer átalakításának köszönhetően ma már azt látjuk, hogy idővel bővítésre szolul az ügyfélszolgálati képviselet helyisége – mondta Juhász Zoltán, majd reményét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy a kormány és a kormányhivatal a jövőben is kiemelten figyel Nagykállóra és térségére.

A polgármester köszöntője után a Nagykállói Járási Hivatal részéről dr. Petromán Viktória, mb. hivatalvezető-helyettes számolt be arról, hogy a nagykállói kormányablakban hetente 400-500 ügyfél intézi ügyeit.

– Úgy gondolom, hogy ez a szám a jövőben az adóügyek intézésével tovább fog emelkedni, amire mi már felkészültünk – jelentette ki dr. Petromán Viktória.

Mindezek után a történelmi egyházak jelen lévő képviselői, Bodnár Máté református lelkész és Jaczkó György görögkatolikus parókus mondott imát, majd megáldották az új ügyfélszolgálati pontot.