Nagykállóban úszták át a Balatont

A hétvégén, több ezer résztvevővel megtartották a 35. Balaton-átúszást. Az 5200 méteres távot több nagykállói is leúszta, de más formában. Ők ugyanis nem a helyszínen teljesített, hanem Nagykállóban, a Napstrandon. Mivel a természetes vízben nehezebb úszni, mint medencében, ezért a fair play szellemében 6000 métert úsztak.

A különleges versenyfelhívást Gazda Zsuzsanna hirdette meg, aki a Debreceni Senior Úszóklub tagja, és csapattársaival az Élménykülönítmény színeiben teljesítették ezt a távot. Az Élménykülönítmény sportközössége a Bátor Tábor Alapítványát támogatja. A közhasznú szervezet a súlyos beteg gyermekek táboroztatását végzi és kizárólag jótékonysági felajánlásokból tartja fent magát. Az úszóklub tagjai évek óta segítik az alapítványt, így tegnapi megmozdulásuk is ezt a célt szolgálta, ugyanis a Balaton-átúszás helyszínére történő utazásra és a nevezési díjra szánt összeget a Bátor Tábornak ajánlották fel.

A csapathoz 19 úszás- és sportkedvelő nagykállói városlakó is csatlakozott. A Napstandon július 9-én (vasárnap) 5 órakor rajtolt a mezőny. Gazda Zsuzsanna mellett dr. Rentka László, Rozsosné Bodrogi Éva, Legoza Éva,Takácsné Kancsár Katalin, Balázsné Jaczkó Márta, Török Tímea, Szöllősi László, dr. Tőzsér Zoltán,Takács Szabolcs, Bölcskei György, Szöllősi Tamás, Szabó Dániel, Orosz Gyula, Rabatin János, Ferenc Viktor, Kecskés Éva, Tudlik Tibor, Vati Norbert, Séber Áron, Nagy Norbert, Berki Gábor, Balla Csaba úszott. Ők összesen 114 kilométert tempóztak a Napstrand medencéjében, amit a helyszínen jegyzőkönyvezetők hitelesítettek.

Az indulók többsége hat kilométert teljesített, míg néhányan ennél kevesebbet, de ez független attól, hogy sportteljesítményükkel a nemes ügy mellé álltak.

Gratulálunk minden résztvevőnek!