Nagykállóban is lecserélték a rendőrautókat

Év végén új szolgálati járművek kerültek a megyei rendőr-főkapitányságok állományába. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe 80 új autó érkezett, amiből három – Suzuki és Skoda típusú – gépkocsi a Nagykállói Rendőrőrs járőreinek munkáját segíti ezentúl.

– A rendőrségi gépjárműpark megújítása során két használt szolgálati gépkocsi cseréje történt meg, emellett további egy gépjármű a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumon elhangzottak eredményeként, Farkas József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitánynak köszönhetően érkezett Nagykállóba néhány nappal ezelőtt. Az állomány tagjai ugyanis nemcsak helyben, hanem a kilenc, Nagykállói Járáshoz tartozó településen is szolgálatot teljesítenek, s ebben nagy segítségükre lesz a jövőben az új gépkocsi – tájékoztatott Tömpe Sándor rendőr főhadnagy, a Nagykállói Rendőrőrs vezetője. – A gépkocsik a rendőrség több éve használatban lévő, vagy már elhasznált gépjárműveinek folyamatos amortizációs cseréjének köszönhetően kerültek az állományhoz, s ezzel jelentősen csökkentették a Nagykállói Rendőrőrs gépkocsiparkjának is az életkorát.

Az autók a legmagasabb környezetvédelmi és biztonsági szabályoknak felelnek meg, számos vezetést támogató rendszerrel, légkondicionálóval vannak ellátva. Mindegyik gépkocsira úgynevezett fényhidat szereltek, ami egy led panel segítségével tájékoztatja az embereket a közlekedéssel kapcsolatos információkról.

-A korszerű szolgálati gépjárművek hatékonyan támogatják a Nagykállói Rendőrőrs állományának szolgálatellátását – tette hozzá Tömpe Sándor rendőr főhadnagy.

 

 

Fotó: police.hu