Megújulnak a buszmegállók

Európai Uniós forrásból 8 buszmegálló kerül felújításra Nagykállóban. Nagykálló Város
Önkormányzata a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Önkormányzattal még 2016-ban
pályázatot nyújtott be az INTERREG Central Europe transznacionális program,
közlekedésfejlesztés prioritása alá tartozó felhívásra, konzorciumi formában.
A „RUMOBIL” (Rural Mobility in European Regions affected by Demographic Change, azaz
„A Demográfiai Változással Érintett Európai Régiók Vidéki Közlekedése) című projekt
vezető partnere a Szász-Anhalti Fejlesztési és Közlekedési Minisztérium. További partnerek
lengyel, szlovák, cseh, olasz, horvát és német felsőoktatási intézmények, non-profit
szervezetek, önkormányzatok.
A 2016. június 1-én induló transznacionális együttműködés egyik küldetése, hogy adott
szempontból egy területi egységként értelmezhető, több országból álló területek közösen
keressenek megoldásokat a térségeket érintő közös demográfiai problémákra.
Nagykálló Város Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Önkormányzat a
projekt keretében azt vizsgálja, hogy milyen hatással lehet a tömegközlekedés, mint
szolgáltatás fejlesztése a vidéki települések, köztük Nagykálló demográfiai folyamataira. A
projektben együttműködő partnerként rész vesz a Debreceni Egyetem és az Észak-
Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉMKK) is.
A RUMOBIL, mint nyertes projekt alapja is a közszolgáltatók és a közlekedési vállalatok
közötti nemzetközi együttműködés, melynek célja a tömegközlekedési rendszerek fejlesztése,
reagálva ezekre a demográfiai változásokra.
A projekt 2019. május 31-én zárul és magában foglalja:
–         az Európában már bevált, jó gyakorlatok bemutatását, tapasztalatcserét
–         közös stratégiaalkotást, mely alapján a partnerek javaslatokat fogalmaznak meg a saját
nemzeti és/vagy regionális közlekedési stratégiájuk helyi igényekhez és sajátosságokhoz
igazodó megalkotására, a helyi közösségek bevonásával;

–         ún. pilot projekteket, melynek keretében Nagykállóban még ebben az évben 8
buszmegálló kerül felújításra korszerű, valós idejű utastájékoztató rendszerrel,
interneteléréssel.
Az ÉMKK folyamatosan szereli fel autóbuszait tájékoztatásra alkalmas jeladókkal.
Nyíregyházán már néhány autóbusz megálló rendelkezik ilyen szolgáló információs panellel.
A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Önkormányzat beszerzéseként ezekhez hasonlóak
kerülnek majd beüzemelésre Nagykállóban is rövidesen.
A projekt az Interreg Central Europe Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap
támogatásával, az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg.

Papp Bence