Meggyújtották a második adventi gyergyát

Az adventi időszak második vasárnapján Nagykállóban, a Szabadság téren, a város adventi koszorúján is meggyújtották a második lila gyertyát. Az advent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában.

A csípős hideg ellenére sokan eljöttek az ünnepségre, ahol a gyertyagyújtás előtt – Harsányi Gézáné vezénylete mellett – a Városi Daloskör tagjai énekeltek, ezt követően Repelik Zsuzsanna Eszter református nagytiszteletű asszony mondott ünnepköszöntőt.

– „Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit. Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik. Világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy csendben és várj az Úrra” – idézett a Zsoltárok könyvének 37. fejezetéből a református lelkész, majd így folytatta: – A csendben szavak nélkül lehet szeretni. Adventben, ha máskor nem is, készítsünk ennek időd, hogy a csendben szavak nélkül szeressünk, s jusson eszünkbe segítségképpen az ige: „Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit…”

A teret ezután a református hittanos gyermekek és a konfirmandus fiatalok énekhangja töltötte meg, akik ezután szaloncukorral és könyvjelzővel ajándékozták meg a jelenlévő városlakókat.

Ezen a délutánon, az ünnep alkalmából Juhász Zoltán Nagykálló Város polgármestere és Repelik Zsuzsanna Eszter református lelkész gyújtotta meg a város adventi koszorúján a második lila gyertyát.

Az ünneplő, a Szabadság térre érkező városlakókat a református egyházközség tagjai látták vendégül.