Margit néni 95 éves

Bodovics Mihályné, született: Berki Margit a napokban ünnepelte 95. születésnapját Nagykállóban.

A szépkorú városlakót (a Cuker tanyai városrész legidősebb lakosát) születésnapja alkalmából Nagykálló Város Önkormányzata nevében Sőrés László alpolgármester és Domokos Árpádné anyakönyvvezető köszöntötte. A szépkorúak iránti társadalmi megbecsülés kifejezéseképpen emléklapot és virágcsokrot adtak át az ünnepeltnek, aki korát meghazudtolva, jó erőben és szellemileg frissen, örömmel fogadta a köszöntésére érkezőket. Margit néni szívesen mesélt a vendégeknek emlékeiről.

Bodovics Mihályné 1925. június 5-én, Kállósemjénben született, majd családjával Nagykállóba költözött. Már fiatalon munkába állt, a mezőgazdaságban dolgozott. A gyermekek születése után is ott vállalt munkát, majd a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, onnan ment nyugdíjba.

Férjével mindössze 30 évig éltek együtt, hamar megözvegyült. Házasságukból 5 fiú és 2 lány gyermekük született, mára pedig öt unoka és öt dédunoka érkezett a családba.

Arra, kérdésre, hogy mivel tölti napjait Margit néni így felelt: – Mindig van valami munkám, főzök, vagy járok a kertben, nem kapálok, csak néha, mert nem állom meg, hogy ne csináljak valamit! Mindenkinek azt kívánom, hogy éljen ilyen sok évet, mint én – mondta.

Isten éltesse erőben, egészségben, szeretetben Nagykálló szépkorú lakóját!