image015

Leengedték a zászlót

Véget ért Magyarország legnagyobb hagyományőrző rendezvénye a 33. Téka Népművészeti Tábor.

Szombat este Nagykálló-Harangodon a résztvevők, a Téka Népművészeti Táborban tanult produkcióinak bemutatója után, harmincharmadik alkalommal engedték le a Téka zászlót. Ezután Sveda Anita, a rendezvény háziasszonya, mint minden évben, így idén is felszeletelte az utolsó napon – a résztvevőkkel közösen – sütött kenyere, amit ezután szét is osztottak. A Téka záró rendezvényeken hagyománya van a közös tábortűz meggyújtásának is, ami azonban idén elmaradt, mert országos tűzgyújtási tilalom van érvényben. Ezért jelképesen egy fáklyát lobbantottak lángra, melynek fényét a főszervező vitte a tánccsűr elé, s azt táncolták körbe a tékások.
A 8 nap alatt idén is voltak, akik valamilyen kézműves mesterséggel, tánc-, illetve énektanulással, míg mások az egy éve nem látott ismerőseikkel, jókat beszélgetve töltötték az időt. A táborlakók vasárnap már a sátraikat is elbontották, s az itt megélt élményekkel gazdagon indultak haza, amely élmények egy esztendőn át – egészen a következő találkozásukig – elkísérik őket.