Közbeszerzés hatékonyan

Nagykálló Város Önkormányzatának képviselői az URBACT III program keretében
megvalósuló „Procure” elnevezésű projekthez kapcsolódóan nemzetközi partnertalálkozón
vettek részt, amely a hálózat egyik partnervárosában, Koszalinban, Lengyelországban került
megrendezésre 2017. szeptember 12. és 13. között. A projekt elsődleges célja a közbeszerzési
folyamatok hatékonyabbá tétele, ezzel is segítve a helyi gazdaságok fejlődését.
A találkozó első napja, Koszalin kulturális- és sportközpontjában reggel, rövid
köszöntőkkel és formális bemutatkozással kezdődött, majd ezt követte a vezető szakértő,
Matthew Jackson hosszabb előadása a hatékony monitoring módszerekről és azok
alkalmazásáról a közbeszerzési folyamatok során, gyakorlati alkalmazásáról Európa szerte,
jogi hátteréről, előnyeiről. A nap második felében interaktív formában a résztvevők a témával
kapcsolatos saját tapasztalataikat oszthatták meg, majd ezzel kapcsolatos feladatokat kellett
megoldaniuk, ahol egy fiktív projekt lehetséges monitoring módszereit kellett
megállapítaniuk.
A találkozó második napja, a kulturális- és sportközpont épületében, a résztvevők a
lengyelországi közbeszerzési szabályokkal, gyakorlatokkal ismerkedhettek meg. Ezt követően
került sor a városok által készített helyi akciótervek áttekintésére, ahol a partnervárosok
képviselői Matthew Jackson vezető szakértőtől és Tamar Reay vezetőpartner koordinátortól
ismételten egyénileg kaptak instrukciókat az akciótervekhez. A találkozó zárásaképp az
ilyenkor szokásos Steering Group meeting került megrendezésre.

urbact-logo-large-800-1 procure_name_only-1