IX. Nagykállói Lecsófesztivál

Nagykállóban kilencedik, Harangodon második alkalommal rendezik meg a város talán legnépszerűbb rendezvényét, a gasztronómiai élmény-eseményt, a Nagykállói Lecsófesztivált.

Harangodon szeptember 4-én tartják meg a lecsófőző fesztivált és főzőversenyt, ahol a rendezvény színpadán több előadó szórakoztatja majd a résztvevőket.

-A lecsófőző versenyre csapatok jelentkezését várjuk, kiknek 2 000 forint nevezési díjat kell fizetni, melyet ezúttal is jótékony célra ajánlunk fel, így akinek lehetősége van rá, nagyobb összeget is befizethet – tájékoztatott Szabolcsi Kata, a rendezvényt szervező Nagykállói Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Az étel elkészítéséhez szükséges alapanyagot, csapatonként 6 fő részére mi biztosítjuk. Nagykálló-Harangodon, a rendezvény napján, a verseny kezdete előtt (13 óra) a jelentkezők átvehetik a főzéshez szükséges eszközöket. Ezen kívül minden csapat kap egy tűzteret, tűzifát, bográcsot állvánnyal, valamint egy sörpad szettet. További kiegészítőkről, például evőeszközökről, konyhai felszerelésekről, különleges ízesítőkről, fűszerekről, pavilonról ki-ki maga gondoskodik.

Szabolcsi Kata elmondta, hogy a csapatok által készített lecsót zsűri értékeli majd a helyszínen és kiválasztja az általa vélt legízletesebbet.

A főzőversenyre szóló nevezési lap a Városháza földszintjén és a Híd Közösségi Házban megtalálható, ill. letölthető a www.nagykallo.hu oldalról. Ezt kitöltve kell eljuttatni 2021. szeptember 1-ig a Híd Közösségi Házba (Jókai M. út 34.), vagy elküldeni a nkszolgaltatokft@gmail.com e-mail címre. A szervezők a jelentkezési lapon megadott elérhetőségeken keresztül tájékoztatnak mindenkit a további részletekről.

>>Nevezési lap letöltése<<