Ismét nemzetközi bajnokság helyszíne volt Nagykálló

A Nagykállói Röplabda Egyesület (NARE) idén már kilencedik alkalommal hívta életre az
idei, szezonnyitó strandröplabda tornát június 22-én. A Nap Strandon zajló nemzetközi
eseményt Nagykálló Város polgármestere, Juhász Zoltán nyitotta meg, aki üdvözölte a
játékosokat, majd beszédében kiemelte a NARE úttörő szerepét abban, hogy a röplabdázás és
ezen belül a strandröplabdázás egyre népszerűbb a helyiek körében. Az eseményre 15 csapat
fogadta el a meghívást, köztük 9 külföldi – román, szlovák és ukrán – egyesület. A játékosok
közül többen már visszatérő vendégek voltak a településen, de három új csapat –
Mátészalkáról, Beregszászból (Ukrajna) és Nagyváradról (Románia) – is érkezett városunkba.
– A meghívottak egy része meghatározó szerepet tölt be az amatőr röplabdázásban, saját
régióikban, ezért a velük való találkozás, az új csapatok bevonása a versenykörökbe mindig
fontos volt a NARE tevékenységében, amely sportegyesület idén először 4 csapattal vett részt
a tornán. A sporteseményen amellett, hogy a játékosok egy jót sportoltak, baráti kapcsolatokat
is kialakítottak – mondta Popovics József, a Nagykállói Röplabda Egyesület elnöke.
Az egész napon át tartó bajnokság eredményhirdetésekor a dobogó legmagasabb fokára az
egyik nagykállói együttes, a NARE I. tagjai állhattak. A második a Szatmárnémeti-2, míg a
harmadik helyen a NARE-Bitang négyes, a negyediken pedig Gólyavádli (Nyíregyháza)
csapata végzett.
A dobogós helyezést elért csapatokat a nagykállói Nyilas Sándor keramikus által készített
érmekkel jutalmazták a rendezők, a győztes csapat pedig átvehette a kupát is. A részvevő
egyesületek egyúttal meghívást kaptak a 2020-ban rendezendő 10. NARE Strandröplabda
Jubileumi Kupára is.