kn18_image020

Ismét megnyílt a nagykállói kincsestár

Nem csak kiállítókkal, hanem az általuk közszemlére tett tárgyakra kíváncsi városlakókkal telt meg január 22-én a Városháza épületének földszinti terme, ahol a VIII. Nagykálló kincsei című kiállítás megnyitójával ünnepelték városunkban a Magyar Kultúra Napját.
A sokrétű és téma-gazdag rendezvényt a Cantarella Kamarakórus előadása fokozta, tette ünnepivé. Ezt követően nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével folytatódott műsor, majd Sveda Anita, a Nagykállói Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte az alkotókat és a kultúra iránt érdeklődő városlakókat a megnyitón, amely idén is a Nagykállói Népművészeti Egyesület és a Nonprofit Kft. közös szervezésében jött létre.
– Annak idején azzal a céllal szerveztük meg az első kiállítást, hogy az alkotók ne csak odahaza, vagy szűk családi, baráti körben mutassák meg munkáikat, saját készítésű „kincseiket”, hanem a nagyközönség számára is tegyék hozzáférhetővé azokat, gyönyörködtessék vele mások lelkét – fogalmazott Sveda Anita, aki elmondta, hogy az idei tárlaton 32 nagykállói, számos témában alkotó, 250 munkáját állították ki.

– Huszonkilenc éve január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A Himnusz mindig is többet jelentett, mint más népeknek, mert ebben a költővel együtt mi egész magyar nemzetünkért könyörgünk Istenhez – mondta, Nagykálló Város alpolgármestere a kiállítás megnyitóján. – Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, hogy bemutassuk és tovább adjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Erre ad alkalmat a mai kiállítás is, hiszen ősi mesterségek, kézműves hagyományok továbbélését, XXI. századi magyar megfogalmazását, a mai magyar népművészetet és a mai képzőművészetet látjuk itt a falakon és a tárlókban – sorolta Oroszné dr. Nagy Matild, majd hozzátette: „Nincs nemzeti kultúra a lokális, a kis közösségek kultúrája nélkül, és nincs közösség kultúra nélkül, márpedig közösségek, egészséges társadalom nélkül működésképtelen az ország. Ezért nagyon fontos, hogy ma Magyarországon a helyi értékek és a hagyományok megtartsák helyüket, szerepüket. Itt, Nagykállóban a kulturális egyesületek és a Nagykállói Népművészeti Egyesület sokat tesz ezért. Köszönet érte” – tette hozzá alpolgármester asszony.

A kiállítás nyújtotta élmények gyűjtés után a látogatókat a selyemfestés technikájának fortélyaival ismertette meg Oroszné dr. Nagy Matild alpolgármester, aki maga is a Nagykállói Népművészeti Egyesület tagja.

A VIII. Nagykálló Kincsei című kiállításon közszemlére tett kézműves és képzőművészeti alkotások február 23-ig láthatók a Kállai Kettős tér 1. sz. alatt (volt Széplaki Cukrászda).

 

A VIII. Nagykálló kincsei című kiállítás alkotóinak névsora:

Balogh Gáborné (vert csipke)

Bernáthné Bojtor Klára (hajócsipke)

Blanár Katalin (gyöngy, nemez)

Boldizsár Lászlóné (gyöngy)

Boros Józsefné (keresztszemes)

Boros Zsolt (fafaragás, nemez)

Csomós Szabolcsné (csuhé, gyöngy)

Csordásné Szikora Erzsébet (grafika)

Félegyházi Józsefné (vert csipke, varrott csipke)

Földesi Rezső (fafaragás)

Gulya Ferenc Józsefné (viselet)

Hajdu Lászlóné (horgolás)

Havasiné Marsi Zsuzsa (csuhé)

Jámborné Kovács Erika (gyöngy)

Koroknai Valéria (horgolás, gobelin)

Markó Miklósné (horgolás)

Mocsári Sándorné (horgolás, hímzés)

Molnár Ferencné (hímzés, horgolás)

Nagy Hajnalka (digitális grafika)

Nagy Tímea (festmény)

Oroszné dr. Nagy Matild  (selyemfestés)

Patakiné Szántó Enikő (vert csipke)

Pásztorné Tamás Ibolya (vert csipke, varrott csipke)

Pető Gáborné (horgolás)

Polák Andrásné (horgolás, keresztszemes, gobelin)

Szabóné Kerezsi Ildikó (hajócsipke)

Tordai János (fafaragás)

Tóbiás Józsefné (horgolás)

Tóth Györgyné (keresztszemes)

Tuzáné Tóth Ágnes (dísztárgy)

Vitál Lászlóné (horgolás)

Zilahy Sándorné (csuhé, gyöngy)