20200724-img_0024

Hittanos tábor a Harangodon

A Nagykállói Görögkatolikus Egyházközség és az egyházközség Szent Angyalokról nevezett Karitász Csoportja 2020. július 20. és 24. között napközis tábort szervezett a Harangodon, melyen 35 táborozó gyermek és 8 felnőtt segítő vett részt.

A hétfői nap legfontosabb feladata a megismerkedés volt. Játékos feladatokkal alakítottuk ki a csapatok beosztását, amely egész héten segített a szervezettség megőrzésében. Ezzel együtt minden csapat,ravasz feladatok megoldásának eredményeként, kapott egy nevet. Ez a név egy-egy Árpádházi szentünk, szent Erzsébet, szent Margit és szent László neve, akik életének és csodáinak minél jobb megismerése volt az adott csapat feladata.Kézműves foglalkozás keretében fonalakból karkötőket készíthettünk, valamint gyöngyfűzésre is lehetőségünk nyílt. Kedden a szellemi vetélkedőké volt a főszerep. Az Activity és más vetélkedők izgalmas időtöltést biztosítottak a csapatoknak. A szerda a sport jegyében telt, délelőtt mozgalmas játékok biztosították a jó étvágyat az ebédhez, délután pedig megismerkedhettünk a méta nevű labdajátékkal. A napot a strandon fejeztük be. Csütörtökön kirándultunk. A Nyíregyházi Állatparkban töltöttünk el egy izgalmas és élményekkel teli napot. Pénteken, a záró napon pedig délelőtt a Nagykállói Önkéntes Tűzoltó Egyesület tartott számunkra egy rendkívül érdekes és izgalmas bemutatót, ahol bepillanthattunk a tűzoltók munkájának szépségébe és nehézségébe. Magunkra vehettük a tűzoltók védőfelszereléseit és még a tömlővel is locsolhattunk. Ebéd előtt pedig minden csoport előadta a színdarabját, amely a csapata névadó szentjének az életét és csodáit mutatta be.

Sok-sok szép élmény és örömteli pillanat fért bele ebbe a néhány napba, sok új barátság is kialakult. Köszönjük szépen mindazoknak, akik részt vettek, akik bármilyen módon segítséget nyújtottak a tábor lebonyolításában. Jövőre – ha a Jóisten segít – újra találkozunk!

 

Lipcsák Tamás

görögkatolikus parókus