Gombaüzem épülhet Nagykállóban

Európában is egyedülálló technológiával működő gombaüzem épülhet Nagykállóban. A
kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított projekt
magyar tulajdonosi beruházással, illetve kormányzati támogatással valósulhat meg,
közel 10,5 milliárd forintból.
A Forrás dűlő északi részén, tizennyolc hektáros területen, a Fungaria Bio Zrt. egy
környezetbarát termesztési technológiával gomba alapanyag előállító, gombatelep üzemeltető,
feldolgozó és kutató központ építését kezdheti meg. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt
jelentőségűvé nyilvánított projekt várhatóan 280 embernek tud munkát biztosítani.
-Hosszú, több éves előkészítő folyamat előzte meg ennek a munkahelyteremtő beruházásnak a
megvalósítását településünkön – mondta Juhász Zoltán, Nagykálló Város polgármestere. –
Nagykállóban jelenleg több mint 300 közfoglalkoztatott dolgozik, bízunk benne, hogy
közülük sokan találnának munkát a majdani üzemben, illetve az integrációs lehetőségeket is
figyelembe véve, további száz helyi családnak tudnának megélhetést biztosítani – mondta
Juhász Zoltán, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatják ennek a projektnek a
megvalósulását.
Ezt követően Varga László, a Fungaria Bio Zrt. projekt vezetője ismertette a beruházás
részleteit. – Egy olyan gombatermesztő komplexumot szeretnék Nagykállóban létrehozni,
amilyen sem Magyarországon, sem pedig Európában nem ismert, amely mind komplexitását,
mind pedig a felhasznált technológiát figyelembe véve világszínvonalú. Szeretnénk egy olyan
rendszert kiépíteni, ami teljes mértékben környezetbarát és a fenntartható fejlődés minden
egyes kritériumának megfelel. Mi az üzemben csiperkegombát nem termesztenénk, hanem
laska és minden további, ún. egzotikus fajtát, amelyekből jelenleg jóval kevesebb van a
piacon – mondta a projekt vezetője. – Az üzem 18 hektáros területén felépítenénk egy
(szalma) alapanyag tárolót, egy komposztüzemet, 20 db termesztőházat és egy feldolgozó-,
illetve csomagolóüzemet. Szeretnénk egy termesztési integrációt is létrehozni Nagykállóban,
ami azt jelenti, hogy bárki bekapcsolódhat a rendszerbe. Az ehhez szükséges elméleti és
gyakorlati oktatást megkaphatná tőlünk, továbbá a termesztési technológiát, ami azt jelenti,
hogy az integrációban részt vevő személy telkén, vagy földjén felépülne egy termesztőház, a
termesztéshez biztosítanánk a szükséges alapanyagot, majd a megtermelt gombát
felvásárolnánk – mondta a projekt vezetője. Varga László beszélt arról is, hogy a
„csiperkegomba komposzt előállításához szükség van szerves trágyára, amit ha szabad
levegőn végeznek büdös, mivel Nagykállóban nem csiperkét termesztenénk, ezért egy
merőben más technológiával állítanánk elő az ehhez szükséges alapanyagot. Állati trágyát
egyáltalán nem használunk a komposzt előállítása során, hanem kizárólag zárt rendszerben,
zárt tartályokban, steril körülmények között állítjuk elő, így nem kell attól tartani, hogy bűz
árad ki az üzem területéről” – tette hozzá Varga László.
-A munkahelyteremtés mellett én a projekt igazi lényegét abban látom, hogy mintát ad a
vállalkozóknak, mezőgazdasági termelőknek arra, hogyan tudnák kihasználni a legteljesebb
mértékig az itteni mezőgazdasági adottságokban rejlő lehetőségeket. Nagykálló kiemelkedő
példa erre, hiszen itt a kiváló alapanyagot a legkorszerűbb eszközökkel és technológiával
dolgoznák fel, majd távoli piacokon értékesítenék magas áron – mondta az eseményen
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszter-helyettese

– Nagykálló Városa a rendszerváltás óta az elmúlt négy év során fejlődött a legtöbbet, ugyanis
ez idő alatt 7 milliárd forint értékű pályázati pénz, beruházás érkezett a településre, ez a
munkahelyteremtő beruházás pedig ezen felül van – mondta dr. Simon Miklós, a térség
országgyűlési képviselője.
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a projekt kapcsán
elmondta, hogy a nagykállói üzem megvalósulása olyan társadalmi csoportok foglalkoztatását
is lehetővé teszik majd, akik különböző hátrányokkal küzdenek.