Folytatódik a fásítás

Nagykálló terein, utcáin az őszi-téli időszakban is folytatódott a fásítási program.

Még kora tavasszal vágták ki a Brunszvik Teréz Tagóvoda udvaráról a mostanra életveszélyessé vált fákat. Az önkormányzat munkatársai most ezeket pótolták, helyükre 6 darab kőris és nyír facsemetét telepítettek. A Szivárvány Tagóvoda zöldövezetének bővítése is megtörtént, aminek köszönhetően egy-egy császárfát és kőrist ültettek a tavalyi évben telepített három tölgy mellé. A Debreceni út elején frissen elkészült parkoló és sétány mellé sok szép, majdan árnyékot adó és friss levegőt biztosító fa és cserje került, azonban az elmúlt időszakban a vandálok néhányat kitörtek közülük. Most ezek helyére is újakat ültettek az önkormányzat dolgozói, illetve pótolták a Zrínyi M. utca kiszáradt fáit. Ezen kívül a temető kerítésénél a gyertyánsövényt pótolták, illetve a görögkatolikus templom melletti járdát szegélyezték egy babérmeggy sorral.