20190720-img_0067_067

Elkezdődött a harmincötödik

Az évtizedek óta szokásos módon – tánccal, énekszóval, zászlóbontással – szombat este megnyílt a 35. Téka Népművészeti Tábor.

Az ország legnagyobb nomád, hagyományőrző rendezvényén elsőként a tábor vezetője, Kerezsiné dr. Kulcsár Annamária köszöntötte az állandó és az újonnan érkező táborlakókat, majd Nagykálló Város polgármestere, Juhász Zoltán megnyitotta a jubileumi Téka Népművészeti Tábort. A város vezetője ünnepi beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos ez az emblematikus rendezvény a városnak, amely több mint három évtizeden keresztül több ezer embert csábított Nagykállóba határon innen és túlról.

– A jubileumi év, az idei ünnepi rendezvény pedig azért is lényeges, mert felgyorsult világunkban, az információs társadalom térhódítása idején is sikerült megőriznie varázsát. A táborban résztvevő fiatalok nagy száma pedig azt igazolja, hogy apróbb változtatásokkal, de évről-évre van értelme a munkánknak, van értelme ezt a tábort újra és újra megtartani – jelentette ki a város polgármestere, aki ezúttal a rendezvény szervezője, a tábor vezetőjének személyében történt változásra is utalt, ugyanis az idei esemény háziasszonya Kerezsiné dr. Kulcsár Annamária lett. A táborvezető ünnepi beszédében elmondta, hogy személy szerint 2006 óta résztvevője az összművészeti fesztiválnak, majd pedig nagy örömére foglalkozásvezetője, népi ének oktatója lett annak.

-Ez év áprilisában pedig nagy lelkesedéssel és izgatottan kezdtem a harmincötödik tábor szervezését. Jóllehet, ezalatt a három évtized alatt a szervezők személye változott, de valami minden esetben állandó maradt. Mégpedig az a cél, hogy a foglalkozásvezetők segítségével, illetve ennek a nagy családnak, a tékás közösségnek a segítségével megtartsuk és továbbadjuk ezt a gazdag kultúrát, mind az autentikus magyar népzene, mind a néptánc, mind a hagyományos kézműves foglalkozások terén – mondta Kerezsiné dr. Kulcsár Annamária.

Ezt követően Bornyi Márton, évek óta tékás táborozó lépett a mikrofonhoz, aki az elmúlt években általa, a harangodi dombon, illetve annak tövében, a foglalkozásokon, a tánccsűrben stb. készült fotókból összeállított kiállítást ajánlotta a résztvevők figyelmébe. A jubileumi rendezvény programját ezúttal a Rózsafa Citeraegyüttes műsora tette még ünnepivé.

 

Ezek után ismét Kerezsiné dr. Kulcsár Annamária lépett mikrofonhoz és kívánt mindenkinek jó pihenés, kellemes élményekkel, emlékekkel teli napokat, majd bemutatta a foglalkozásvezetőket, s felhívta a táborlakók figyelmét néhány alapvető szabályra, hogy a következő napokban mindenkinek csak felhőtlen kikapcsolódásban és munkálkodásban legyen része.

A tábornyitón ezt követően az előző évek rendezvényeinek szervezője, Sveda Anita köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a tábort útjára indító zászlót Kerezsiné dr. Kulcsár Annamáriának. A vendégek pedig – ezzel együtt – kéz a kézben, muzsikaszó kíséretében, táncolva, énekelve indultak a dombra, ahol a tábor háziasszonya felhúzta a zászlót, mely a 35. Téka tábor kezdetét jelentette, s amit pontosan egy hét múlva hasonló táncünnep kíséretében engednek majd le.