Az ápolókat köszöntötték

Február 19-én, Kossuth Zsuzsanna, a hazai ápolás megteremtőjének születésnapján
emlékeznek meg minden évben a magyar ápolókról.
A kétszáz éve, 1817. február 19-én született Kossuth Zsuzsanna Magyarország első
főápolónője volt, aki az 1848/49-es eseményeknél megszervezte a sérültek ellátását. Ápolói
hitvallását a következőkben fogalmazta meg: „Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a
szenvedést, s enyhíteni azt.” A Magyar Ápolók Napja – február 19-e – mára az
egészségügyben dolgozók egyik legkiemelkedőbb eseménye. Ilyenkor a betegágyaknál
szolgálatot teljesítők munkáját ismerik el.
Ebből az alkalomból idén is Nyíregyházán, a Megyeházán vette át kitüntetését a Szabolcs-
Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház 25 ápolója, közülük ketten –
Barnucz Jánosné, a II. Általános Pszichiátriai Osztály gazdasági nővére és Sipos Sándor, az
Addiktológiai Osztály segédápolója – a nagykállói Sántha Kálmán Szakkórház dolgozói.
Barnucz Jánosné 1997 júliusában a Jósa András Oktatókórház Neurológiai Osztályán kezdett
dolgozni, majd 1999 februárjától a Sántha Kálmán Szakkórház II. Pszichiátriai Osztályának
általános ápolója és általános asszisztense lett. Gyógyszeres nővérként, gazdasági nővérként
egyéb osztályokon is dolgozik, mindemellett osztályvezető ápoló-helyettesi feladatokat is
ellát.
Sipos Sándor 1984 óta dolgozik segédápolóként a Sántha Kálmán Szakkórházban.
Munkásságának jelentős részét az akut pszichiátriai ellátásban végezte. Gyógyfoglalkoztató
segédasszisztensi végzettséget szerzett, de tevékenységével a közvetlen pszichiátriai
betegellátásban is jelentős segítséget nyújtott. 2010 óta az Addiktológián folytatta beteg
centrikus, emberséges, alázatos munkáját.