A szépkorúakat köszöntötték

Nagykálló Város Önkormányzata az idősek világnapja alkalmából 2021. október 2-án délután ünnepi műsorral köszöntötte a nagykállói szépkorú hölgyeket és urakat. A Kállay Rudolf Szakképző iskola kamaraterme gyorsan megtelt az érdeklődő vendégekkel, akik izgatottan várták az ünnepi műsor kezdetét.

Nem kellett sokat várniuk és elkezdődött a délutáni program.

Két gyönyörű vers hangzott el a színpadon, majd ezt követően a Cantarella kamarakórus előadását tekinthették meg.

A lenyűgöző dallamokat követően újra a zene vette át a főszerepet, hiszen Kulcsár Sándor előadásában Máté Péter, Szécsi Pál és Korda György örökzöld slágerei csendültek fel a közönség nagy örömére.

A hangulat a tetőfokára emelkedett, de még ezt is tudta fokozni Csernák Tibor és Sipos Izolda erdélyi csárdás és magyar nóta egyvelege. Az ismerős szöveget a közönség együtt énekelte az előadókkal.

A remek hangulatról mi sem árulkodhatna jobban, mint az hogy Horváth Tibor Nagykálló Város polgármestere is rövid táncra perdült.

A műsort követően a nagykállói szépkorúak egy kötetlen beszélgetés keretében megvendégelésben részesültek, ahol finomabbnál-finomabb réteseket, pogácsát és kávát fogyaszthattak el a résztvevők.

A rendezvény végén Horváth Tibor polgármester úr minden vendégtől egy meglepetés ajándék átadásával köszönt el.

Isten éltesse a nagykállói időseinket, kívánunk mindenkinek erőt, egészséget, és jövőre várunk vissza mindenkit!